Egyéves a Párisi Udvar Hotel Budapest!

Párisi Udvar

Egyéves a Párisi Udvar Hotel Budapest!

2019. május 20-án fogadta első vendégeit a Mellow Mood Hotels üzemeltetésében működő Párisi Udvar Hotel Budapest, amely a Hyatt szállodalánc The Unbound Collection by Hyatt brand tagja.
 


Egyéves a Párisi Udvar Hotel Budapest!

Az átadás előtt – négy és fél éven keresztül tartó – felújítás alatt a restaurátorok összesen több mint 85 000 órát dolgoztak az épületben, ahol 110 szoba, köztük 18 lakosztály, valamint 2 rezidencia került kialakításra, az épület passzázsában pedig a Párisi Passage Café & Brasserie kapott helyet, amely lenyűgöző enteriőrjével hamar a város kedvelt helyévé vált.

 

„Eseményekben gazdag volt az első év a Párisi Udvar számára, hiszen miközben a kezdetektől fogva a legmagasabb színvonalú, kiváló szállodaélményt nyújtottunk vendégeinknek, a helyiek is kitüntetett figyelemmel kísértek minket a nyitást követően.

 

A Párisi Udvar egy ikonikus épület a fővárosban, sokaknak fűződik hozzá személyes élménye.

 

Nagyon örülünk, hogy szálloda, valamint a passzázsban lévő étterem és kávézó megnyitása révén ezt az ékszerdobozt egyre többen csodálhatják meg újra, korábbi pompájában” – mondta el Schwindt-Kiss Andrea, a szálloda igazgatója.

 

Forrás: Turizmus Online

További képek

Szállodánk házirendje itt olvasható.

Kameraszabályzatunk elérhető ide kattintva.

Adatkezelési tájékoztatónk ide kattintva érhető el.

KARRIERLEHETŐSÉGEK

NTAK: SZ19000102

Kapcsolat

1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 2-4.

Tel.: +36 1 576 1600

info@parisiudvarhotel.com

Elérhetőségeink